Rólunk

Rólunk

A Tarsoly zenekart 2010-ben, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói alapították. A banda 10 éves fennállása alatt számos díjat és elismerést érdemelt ki – megalakulásunk évében Külön díjat kaptunk a tápiószentmártoni népzenei versenyen és Nívó-díjat Bonyhádon. 2011-ben a Folkbeats népzenei Tehetségkutatón 50 nevezett együttes közül a 4. díjat hozhattuk haza, 2016-ban zenei Nívó díjban részesültünk, 2019-ben pedig együttesvezetőnk, Bencze Mátyás, Junior Prima díjat vehetett át. Első lemezünket Szombaton este címmel 2011-ben adtuk ki. Ezt követően a Patakparton-Rákosmente népzenéje (2017), Mindenkié (2018) majd Nyírségi muzsika (2019) című lemezeink jelentek meg, melyeket Kunos Tamás rendezett. A Fölszállott a páva televíziós vetélkedőben 2013-ban, mint középdöntős zenekar szerepeltünk, majd 2018-ban a Döntők döntőjében is megmérettethettük magunkat. Az évek során vendégfellépői lettünk az Állami Népi Együttesnek és a Fitos Dezső Társulatnak, később a Szilas, majd a Forrás Néptáncegyüttessel dolgoztunk és szereztünk kiváló minősülést. 2015 óta a Bartina Néptáncegyüttes állandó kísérői vagyunk, akikkel az együttműködés ideje alatt több ízben képviseltük már hazánkat Európán innen és túl – többek között Borneón, Kínában és Kirgizisztánban is. A zenekar fennállása óta rendszeres kísérőként szerepel hazai szóló tánc és koreográfia versenyeken, nyaranta pedig az EFOTT Fesztivál nagysikerű Muzsika Szigete színpadának házigazdájaként találkozhat velünk a közönség.

Ars poetica

Ars poetica

Tanáraink meghatározók számunkra a mai napig, mert nem csak elültettek bennünk valamit, de addig nevelték ezt, míg mindannyian hivatásunknak fogadtuk. Nem hangokról, dallamokról vagy táncrendekről beszélünk itt, hanem arról, hogy mit ad a muzsika nekünk, és mi mit tudunk adni ebből a világnak. Ez nem csak a hobbink, ez a szakmánk. Ez a kettősség magában hordozza azt, mely számunkra kedves, illetve a napi rutint, amely ezt kikristályosítja. Zenélni közösen a legjobb, ahogy hallgatni is együtt az igazi, hiszen a közösség teszi szinte földöntúlivá a muzsikálás keltette érzést. Mindig is társasági emberek voltunk, ezért szeretnénk mi a kapocs lenni a közösségek és a magyar népzene között! Fontosnak tartjuk, hogy minél többet adjunk hallgatóinknak – mind hallgatói, mind pedig a zenélés élményét, hiszen a muzsika sava-borsa, a kultúra színes íze ott rejlik mindannyiunkban. Sok éves barátságunk és összetartásunk az alapja művészetünknek. Közös célunk, hogy hagyományaink megélhessük, és azokat széles körben megismertessük, megszerettessük hallgatóinkkal és töretlen kitartással, elhivatottsággal és tisztelettel űzhessük azt a hivatást, ami egyben szívügyünk: a magyar népzenét.